A galambfajták színét csak részben adják pigmentek. Ilyenek például a melaninok, amelyek eumelaninként (kis kis fekete pálcika alakú szemcsék) vagy phaeomenalinok (ovális vörös, barna vagy sárga pigmentek), melyek a toll sejtjeiben helyezkednek. A zsírszövetben jelenlévő festékanyagok (lipochromok) a frissen kelt fiókák pelyheiben is megtalálható. Adott színek csak egy génnel, a legtöbbjük azonban többel áll kapcsolatban. Amennyiben a színre ható gén X kromoszómán helyezkedik, úgy az ivarhoz kötötten öröklődik.

            A színek valamint a színmintázatok többsége több gén együtthatására keletkezik. Némely fajta esetében gén hatására a hígító faktor kivilágosítja a színárnyalatokat. A tollazat színezettsége pigmenteket igényel. Hogy azok milyen mennyiségben vannak jelen és hogyan helyezkednek el, s hogyan rakódnak le a tollak sejtjeiben, legnagyobb részt olyan génektől függő, amelyek a sejtekben mind a szervezet növekedési folyamatait, mind az anyagcsere folyamatokat szabályozzák más faktoroktól függően, mint pl. a takarmányozás, az időjárás, a szülők kora. Például említhetők még többek között a késői kelésű fiatalok színe és a rajzos galambok minden tollváltás során nagyobbodó fehér tollmezői.

            A négy alapszín: fekete, kék, vörös és barna, változhat az ivari kromoszómán helyezkedő gén (halványító, hígító faktor) hatására; feketétől olajszín (dun), kéktől kékfakó (korábban ezüst), vöröstől sárga, barnától khaki is származhat.

            Fekete. Minden szín közül a legsötétebb tagja a fekete-kék sornak. A tollsejtekben egyenletes sűrűségben feldúsult eumelanin pigment hozza létre. Az autoszomális fekete gén úgy hat, hogy a fekete a domináns vörösön és az ugyancsak domináns fehéren kívül minden színt és rajzot befed.

            A fekete különböző formában mutatkozhat: vagy mint fémesen csillogó „lakk” fekete, vagy mint fény nélküli „korom” fekete. Lehet az egész tollazatra kiterjedő, illetve területenként kivilágosodott. Utóbbi esetben kovácsoltságként, szárnyszalagként vagy farokpántként mutatkozik.

            A fekete és a kék szín keresztezéséből származó utódok mindig feketék, de a legintenzívebb színűek a feketék egymás közötti párosításának eredményei. A feketék néhány fajta (pirók, indus, karrier, bagdetta fajták) esetében megkívánt, világos csőr- és karomszaruja feketék és füstszínűek keresztmetszéséből származó F₂ ivadékkal érhető el, de legtöbb fajta fekete színváltozata kívánatos jellege a fekete csőr és karmok.

            Olajszín (dun). Színhígító faktor hatására feketéből tenyészthető ki. Tulajdonképpen barnásfekete, vagy sötét csokoládébarna. Ivarérett példányok tollazataként fémes ragyogású. A tollak (különösen az evező- és a kormánytollak) vége fokozatosan barnába megy át. Hígított feketeként, feketével párosítva nem befolyásolja hátrányosan a fekete utódok színét.

            Bár gyakran barnának tartják, biztosan megkülönbözteti attól narancsvörös írisze, mellyel szemben a barnák szivárványhártyája mindig világos, csaknem gyöngyszínű. Az olajszín, más hígított színnel megegyezően, nemhez kötötten öröklődik, s ily módon már fióka kori pelyhezettségén, annak ritka és rövid volta alapján felismerhető.

            Olajszínű hím és fekete tojó ivadékai (F₁ nemzedék) fekete hímek és olajszínű tojók, viszont fekete hím és olajszínű tojó minden utóda fekete.

            Kék. A házigalambok színének és rajzának összehasonlításakor mindig a vad ős tollazatának színéből illetve rajzából (fekete szalagos kék) indulunk ki. Ez a kék szürkés árnyalatú, melynek tónusa halvány kéktől palaszürkéig terjed, s számos rajzváltozata is van. Mind az alapszint, mind a fekete rajzolatot (kovácsoltság, pacsirtázottság, pikkelyezettség,) eumelanin pigment adja. A kék sorozat tagjai: sötét, sötét kovácsolt, kovácsolt kék, pacsirtázott, pikkelyezett-, szegélyezett-, szalagos kék és szalagtalan (sima) kék.

            A sort megnyitó sötét jellemzője, hogy a közel összefüggő fekete mintázat a kék színt majdnem teljesen visszaszorítja, s csak a pajzsok fedőtollainak keskeny kereteként mutatkozik. A fekete pánttal szegélyezett kormánytollakon viszont uralkodóvá válik.

            A sor sötét kovácsolt tagjának szárnypajzsain szaporodik a kék szín részaránya, s ezáltal a mintázat (kovácsoltság) feltűnőbbé válik.

            A kovácsolt kék a leggyakoribb változat. Az alapszín és a kovácsoltság közel azonos kiterjedésű. A szárny fedőtollainak szegélye szélesebbé válik, sőt a zászlókon a tollgerincig benyúló fekete foltot képez.

            A pacsirtázott mintázaton, az alapszín annyira kiterjed, hogy a kék és fekete színmezők minden tollzászló fele-fele részét takarják.

            A pikkelyezett és a szegélyezett kék esetében az alapszín uralkodóvá válik mind a szárnypajzsokon, mind a tollruha más részein.

            A szalagos kék szárnypajzsain csak az adott fajtára jellemzően szélesebb vagy keskenyebb fekete szárnyszalagok és a farok ugyancsak fekete pántja képviselik a mintázatot.

            A szalagtalan (sima) kék zárja a sort, melynek kék színén már csak a fekete farokpánt mutatkozik rajz(mintázat)ként.

            A fekete-kék mintázat-sor minden tagja a fekete szín mutációjaként keletkezett. Az eumelanin pigment fokozatos hígulásával a sötét kovácsoltból jött létre a többi mintázat. Ennek megfelelően a sötét kovácsolt a sor többi tagjával szemben domináns. Ez a dominancia a felérendelt mutánsra vonatkozóan az egész sorra nézve fennáll. Ennek bizonyítéka, hogy sötét szülőktől származhat a sorban utánuk következő bármely mintázat, akár a sort bezáró szalag nélküli hat szalagos kék vagy az utóbbitól szegélyezett, pikkelyezett, pacsirtázott vagy kovácsolt mintázatú utód.

            A fekete-kék sor mintázata a recesszív lakk vörös és a fehér kivétel, bármely alapszínen keletkezhet.

            Kékfakó (korábban szalagos ezüst). A színhígító faktor hatására létrejött halvány kék alapszínű, palaszín szárnyszalagos fakó. A kékkel szemben recesszív ugyanúgy, mint az olajszínű a feketével vagy a sárga a vörössel szemben. A kékhez hasonló mintázat sorában vannak: sötét, kovácsolt, pacsirtázott, pikkelyezett, szegélyezett, szalagos és szalag nélküli (sima) kékfakók.

            A kékfakó éppúgy, mint az olajszín és a sárga, ivari kromoszómához kötötten öröklődik. Kékfakó hímből és fekete, kék, domináns vörös vagy barna tojóból ennek következtében mindig intenzív színű hímek és hígított színű tojók származnak, melyek fióka pehelyzete gyér és rövid szálú.

            A kékfakó más színváltozatokkal keresztezve hígított (recesszív) kékké hasad éppúgy, mint valamennyi más színhígító faktorral rendelkező változat, mindig az illető kiinduló színre.

            Vörös.  A vörös a házigalamb gyakori és kedvelt intenzív színe, a tollsejtekben egyenletesen és vastagon rendeződött vörös pigmentszemcsékből keletkezik. Örökletesen a következő féleségei különböztethetők meg.

a)      domináns – hamuvörös vagy postagalamb vörös;

b)      recesszív – színesgalamb -, keringő – vagy lakk vörös;

c)      recesszív tippler vörös (bronz vagy mahagóni színek);

            A domináns vörös elfed minden más színt, beleértve a kéket is. Ugyanakkor a lakk vörös a kékkel szemben recesszív, a tippler vörös feltehetően szintén. Domináns vörös esetében a szín faktor az X kromoszómában van, s ezért ivari kromoszómához kötötten öröklődik. Kék hímek domináns vörös tojókkal az F₁ generációban mindig domináns vörös hímeket és kék tojókat produkálnak. Ezzel szemben domináns vörös hímek és kék tojók párosából az F₁ generációban csak domináns vörös utódok származnak. (Nincs ivari kromoszómához kötött öröklődés.) Mellékesen a hímek tollazatában fekete, a tojókéban (esetleg/főként) barna foltok vannak.

            A domináns vörösek csapó- és kormánytollainak végei szilvakékek, s ugyanezen tollaikon fekete vagy barna tarkázottság mutatkozik. (Pl. a Homer csoport fajtái: Show Homer, Show Antwerp, Exhibition Homer, Genuine Homer, Giant Homer és a postagalmbok valamint a német kiállítási galamb, mely korábban „német díszposta” nevet viselt). Ezeknek vörös színváltozatai kivétel nélkül domináns vörösek.

            A domináns vörös esetében a fekete-kék soréhoz hasonló, a csoport alléljainak megfelelő mintázat-sor szerepel. Ez a mély sötétvöröstől, sötét kovácsolt vörösen, kovácsolt vörösön, vörös pacsirtázotton, pikkelyezetten, szegélyezetten át a szalagos és sima vörösfakóig terjed. A földieper színekre jellemzők a következők: különböző intenzitású vörös foltok a szárny fedőtollain, vörös szárnyszalagok. Ezzel különböznek a szalag nélküli vörös kovácsoltaktól valamint a mindig szalag nélküli hamuszínűektől. A szalagos hamuszínűeket gyakran liszteseknek nevezik. Ezek fajtánként különböző szélességű szárnyszalagokat viselnek, s külső fedőtollak hamuszínűek. A szalag nélküli hamuszínűek analógok a sima kékekkel, nincs semmiféle mintázat a szárnypajzsukon.

            Lakk vörös. Számos fajtában előfordul. A domináns vörössel ellentétben recesszíven és nem ivari kromoszómához kötötten öröklődik. Lakk vörös hím kék tojóval az F₁ generációban kékek mellett domináns vörös fiatalokat is hoz.

            A lakk vörösek tollazatának minden területe egységesen gesztenye vörös színű, fekete, kék vagy barna területek nélkül. A külső bőr, a szemgyűrűk, a csőr és a karmok világosak. Nincs több allél által létrehozott mintázat-soruk, mint a fekete-kékeknek, a domináns vörösnek és a barna csoportnak.

            Tippler vörös. Bronznak is nevezett harmadik vörös változatként bizonyos fajtákban (rézpirók, dán brander, réz és bronz színű kiállítási tippler) fordul elő. Ez a szín, melynek gén analízise még nem történt meg, valószínűleg a színhígító faktorral kapcsolatban lép fel, s részben a deres szín változatának tekintik.

            A mahagóni szín (vörös bronz) a kék modenai gazzik vörös (bronz színű) szalagjaiban a legjellegzetesebb.

            Sárga. A színhígító faktor hatására a vörös bármelyik változata sárgává módosul. A hígított hátterű színek esetében a vöröses pigmentszemcsék kevésbé sűrűn és kevésbé egyenletesen helyezkednek a tollsejtekben, aminek következtében kanári sárgától nyersbőr színig terjedő árnyalatú fedő- és aljtollzat keletkezik. Valamennyi árnyalata közül, mindig a sötétebb és egyenletesen színeződött sárga a kedvelt. A tollazatban mutatkozó fehér toll-területek éppúgy hibásak, mint az evezők lisztezettsége és a fahéj színbe átmenő tollmezők. Intenzív vörös szülők gyakran hoznak egyrészt jól pigmentált, másrészt világosabb árnyalatú, de egyenletesen színezett sárga utódokat is. A vörös ilyen módon mindig alkalmas a sárga szín javítására. Vörös és sárga galambok kedvező kilátásokkal keresztezhetők, jó sárga árnyalat elérése céljából. Ezzel kapcsolatban csak az a fontos, hogy a hímeknek és a tojóknak egyező színanyaga legyen. A sárgának a fekete-kék és a barna sorral megegyezően van több allél által kiváltottan örökletes mintázatsora.

            A szalagos sárgát (sárgafakó) krém sárgaként vagy borsó-sárgaként, a fehér szárnyszalagos sárgát (pl. brünni begyes) izabellaként, az arany pirók hígult bronz (arany) színét krém színűként is nevezik.

            A színhígító faktor hatására a sárga – minden más hígított színnel megegyzeően – ivari kromoszómához kötötten öröklődik. A frissen kelt sárga fiókák pehelyzete ritka és rövid; érhártyájuk véredény hálózata enyhén pigmentált (albínó jellegű írisz). Hígított faktorú (olajszínű, kékfakó, sárga, khaki) hímek és intenzív színű (fekete, kék, domináns vörös és barna csoportú) tojók hím utóddal az F₁ nemzedékben mindig hígítatlan, a tojók viszont hígított színűek.

            Barna és khaki. A barna a házigalamb viszonylag gyakoribb színe, az olajszín és a nem igazi ezüst közé esik, s legjobban csokoládé- vagy kakaó-barnaként határozható meg. Sokszor összecserélik az olajszínnel vagy fakó változatát az „ezüsttel”. A barna fiókák az olajszínűekkel és a kékfakókkal szemben normálisan pelyhezettek. Ebből kifolyólag a barnák íriszének színe nem narancsvörös, hanem enyhén rózsaszín árnyalatú (hibás gyöngyszem). A barna sok fajtában előfordul.

            A barnának alapszínként, és a domináns vörös recesszív mutánsaként a fekete-kék és a domináns vörös csoporthoz hasonlóan van multiplex alléleken át örökölt mintázat-sor: mély sötétbarna, sötétbarna kovácsolt, kovácsolt barna, pacsirtázott barna, pikkelyezett-, szegélyezett barna valamint szalagos és szalag nélküli barnafakó. Kovácsolt sötétbarnák lehetnek pl. karrierek, szalagos galambfakó az ún. „ezüst” king. Szalag nélküli (sima) barnafakó sok színes galamb. A feketével, a kékkel és a domináns vörössel szemben recesszív. Homozigóta barna hímek fekete-kék csoportba tartozó vagy domináns vörös tojókkal az F₁ nemzedékben az anya színével megegyező színű hímeket és barna tojókat produkálnak. Hígított színű (olajszín, kékfakó, sárga, khaiki) hímek, barna vagy más intenzív színű tokkal párosítva, a hígító faktor következtében ivari kromoszómához kötött öröklődés eredményeként intenzív színű hímeket és hígított színű tojókat hoznak.

            A barna a színhígító faktor hatására sárgás árnyalatú khakivá (hígított barnává) változik, amely az olajszínnel, a kékfakóval és a sárgával megegyező módon, ivari kromoszómához kötötten öröklődik és multiplex allélok hatására produkálja a barna rajzolatsorát, melynek végén a szalag nélküli barnafakó áll, miközben a szín folyamatosan khakivá változik. Az olajszínű, kékfakó, sárga vagy khaki hímeknek barna tojókkal való párosításából származó fiókák pehelyzete ritka és rövid, s emellett szemük érhártyája rózsaszínű.

            Fehér. Nagyon kedvelt és szinte minden fajtában előforduló szín tulajdonképpen a fény megtörése és visszaverődése a pigment mentes tollakon. A színanyag a bőrből, a szemgyűrűkből, a csőr- és karomszaruból, valamint az íriszből ugyancsak eltűnik. Más színekkel ellentétben a fehérnek kevés fokozata van. A tollazat mindig színanyag nélküli marad, ha a pigmentet képző faktor hiányzik, és olyan gének helyettesítik, amelyek a melanin képződését és lerakódását akadályozzák a tollsejtekben.

            A fehéren belül megkülönböztethetők domináns és recesszív fehérek. Utóbbiakban akármelyik szín vagy rajz faktora jelen lehet. Ezek azonban csak akkor mutatkoznak, ha az adott fajta fehér egyedeit egymással párosítják. A fehérek egymás közötti, vagy fehérek színesekkel végzett párosításából származó F₁ egyedein legtöbbször mutatkozik néhány színes toll is, valamint előfordulhat a csőr- és a karomszaru sötétebb tónusa.

            Ha fehér kitenyésztése céljából tarkákat (babosokat) fehérrel párosítunk és a szelekciót a fehér szín javára végezzük, úgy a fehér tollszín a színesek rovására fokozatosan érvényesül, illetve a színezettség visszaszorul. Ilyen módon sokszor sikerült már egy-egy fehér színváltozatának néhány generáción belüli kitenyésztése.

Az alapszínek közötti összefüggések

            Igen szoros az összefüggés a fekete-kék, a vörös és a barna csoportok között. A recesszív vörösek (lakk vörösek) kivételével valamennyiben jelentkezik a sötét, sötét kovácsolt, kovácsolt, pacsirtázott, pikkelyezett, szegélyezett, szalagos és szalag nélküli (sima változat).

            Legszorosabb az összefüggés a fekete és a kék között, minthogy a kékek tollsejtjeinek színét ugyanaz az eumelanin adja, mint a feketékét. A színkülönbség a pigmentszemcsék tollsejten belüli mennyisége és elrendeződése következtében mutatkozik. A melanizmus (a fekete színeződésre való hajlam) a szirti galamb populációkban is megfigyelhető.

            A domináns vörös és a fehér elnyomják a feketét, olyannyira, hogy esetenként – akár a természetben is – albinizmus (festékanyag hiány) jelentkezik. Mindkettő uralkodó hatása abban mutatkozik, hogy az előbbi faktor elfedi az utóbbit. A fekete felülrendelt (episztatikus) olajszín, a kék, a kékfakó, a lakk vörös, a sárga, a barna és a khaki viszonylatában.

            Az egyszínűség mindig érvényesül a tarkázottsággal (rajz, mintázat) szemben. Egyszínűek és tarkázottak (babosak, foltos tarkák, szabályos rajzosak) párosításából többségben egyszínűek esnek, de némelyikükben fehér toll vagy kisebb tollmező is mutatkozik, pl. fehér csapótoll vagy csap, fehér ülepfolt (lék), részben (leginkább az ujjakon) fehér lábtollazat formájában. Lakk vörös és vad szín (fekete szalagos kék) keresztezéséből származhatnak fekete utódok is, valószínűleg olyan faktorok megszaporodás következtében, amelyek a tollazat nagy számú és vastagon rétegezett pigmentszemcséinek eredményei. (Spontán mutációként melanizmus.)

További tollszínek

Az alap- és a hígított színeken kívül lehetséges egyéb szín- és rajzváltozatainak száma igen sok, 100-nál többre tehető. Ezek közé tartoznak: a deres, a babos, a mázer, a homok szín, az opál, az indigó, a füstszín az ún. piszkos szín, a tejszín.

            Deres. Tollazatukban testszerte fehér szálkázottság mutatkozik. Az előidéző faktor vagy egyes tollaknak illetve a zászlók sugarainak szálkás tarkázottságát okozza, vagy fehér, pontszerű borsozottságot hoz létre. Gyakori a fekete-kék és a vörös csoportban, Különböző fajták esetében a deresség a narancsvörös vagy gyöngyszín íriszű fehér szülőktől indul. A már kialakult deresség más színekkel szemben – beleértve a kéket is – domináns örökletességű. A deresség faktora az eumelanin festék képződését a tollazat világosabb területein (pl. szárnypajzsok) jobban visszaszorítja, mint az erősebben pigmentált részeken. Legjellemzőbben mutatkozik ez a fekete szárnyszalagos kékderesek esetében, amelyek kontúrtollazata fehérrel fröcskölt (melírozottt) feje és nyaka pedig fémesen csillogó, sötét kékesszürke.

            Babosak (mázerek, almondok, mandula színűek). Gyakoriak a rövidcsőrű keringő fajták (Short Faced, Long Faced) valamint pergő fajták esetében. A nemhez kötött szín faktor sárgás árnyalatú alapon különböző sötétebb színnel (fekete, kék, vörös) babozott. A hímek a tojókhoz, az idősebbek pedig a fiatalabbakhoz viszonyítva, sűrűbben babozottak. A fej és a nyak színe kifejezettebb, mint a szárnypajzsoké. A külső bőr, a szemgyűrűk, a csőr és a karmok szaruja világos, a szivárványhártya gyöngyszínű. A frissen kelt fiatalok pehelyzete a hígító faktor hatására ritka és rövid.

            A fekete vonatkozásában homozygóta hímek csaknem fehérek, részben babozottak. Fiók mezben a nyak tollazata gyakran rózsás árnyalatú.

            Gyakori rendellenesség a fiatalok sötét, sokszor ovális pupillája, és a szemlencse veleszületett rendellenessége miatti vakság.

            Opál. Lehet szalagos kékkel szemben domináns, de van recesszív forma is. Utóbbi sárgafakó, legtöbbször kovácsolt mintázatú, bronz színű szárnyszalagokkal.

            Indigó. A kékkel szemben domináns, a postagalamb a vöröshöz és az opálhoz hasonló színváltozat. A homozygóta egyedek színezete a domináns vöröshöz áll közel, de fedőtollazata sötétkékes árnyalatú, kovácsolt mintázatú, bronz színű szárnyszalagokkal.

            Füstszínű. Kékkel szemben recesszív. Tollazatukban visszaszorul a fehér, de külső bőrük, csőrük, csőrdudoraik, karmaik és szemgyűrűik világosak. Csak homozygóta füstszínűek, egymás közötti párosításából származnak a szülőkkel egyező színű utódok. Alkalmasak a feketék világos csőrszarujának kitenyésztésére.

            Tejszín. Világoskék szárnyaik mellett intenzív színezetű nyak-, evező, és kormánytollakkal jellegzett, a kékkel szemben recesszív színfaktor. Lakk vörössel párosított tejszín egyed vöröses árnyalatú utódokat produkál.

            Legkifejezettebben a lahora fajta „levendula” színű változatában mutatkozik.