A Római galambokról

  Talán minden idők egyik legsikeresebb haszongalamb fajtája. A Római galamb más haszon fajtáktól eltérően nagyságával és súlyával különbözik. Testhossza megközelíti a 60 cm-t is, a nyitott szárnyainak csúcstávolsága meghaladja a 110 cm-t. A testsúly sokszor eléri az 1 kg-ot, sőt 20-30 dekával is túlhaladja. Minél nagyobb és tömegesebb egy példány annál értékesebb tenyésztői számára. A széles és mély törzs rövid, erős tollatlan lábakon nyugszik és csaknem vízszintes tartású. A hatalmas szárnyak a testhez lazán simulnak és szárnyvégeik a farok szélső tollain fekszenek. A farok hossza a szárnyevezők végét csak kevéssel haladja túl. A túlsúlyos rómaiak szárnyai mindkét oldalon a farok alatt lógnak annyira mélyen, hogy a talajt is érintik. Az ilyen galambok nagyságuk ellenére tenyészértékük kisebb. A Római galamb nyaka testnagyságához mérten rövid, vastag, feje erős, jól kerekített, homloka középmagas, a csőr hosszú, erős, feketéknél és kékeknél sötét, más színűeknél világos szaruszínű. Az orrdudorok fehéren porozottak, simák, de idős példányoknál erősen fejlettek. A szemek fehér egyedek kivételével gyöngyszemek, szivárványhártyájúk lehetőleg teljesen vérmentes, világítóan fehér, a fehér példányok írisze a pupillával együtt fekete. A szegyürük 2-3 mm szélesek és élénk kárminvörösek. A feketéknél és kékeknél sötét lilásvörös színűek. A Római fehérben, fakószalagosban, vörösben, sárgában, kékszalagosban, és fekete színben fordul elő. A legjellemzőbb és legnagyobb egyedeit fakó és kékszalagos színűeknél találjuk. Az e kétszínű galamboknak, a hátnak hófehérnek kell lennie, míg más színeknél a hát tollazata a test színével megegyezik.

  Annak ellenére, hogy sok évszázadok óta tenyésztik rendkívül szilárdfajta. Gazdag tenyésztői múltra tekint vissza, kitenyésztéséről viszonylag keveset tudunk. A Római galambokra vonatkozó első írásos emléket a nagy gazdasági író Plinius természetrajzi munkájában – a Naturals historia – ismerteti a mai Római galamb ősét. Az alábbiakat írja benne: „ A dél-itáliai Campániában a galambok különös képpen nagyok, és ezért ez az ország nagyon híres”. Ezenkívül a pompeji ásatásokból előkerült leletek közül egy mozaikon egy nagytestű, kávébarna galambot látni, élénk vörös színű szemdudorral a szemek körül, amelyek a Római galamb ősére a Plinius által leírt campániai galambra ismerünk. A mórok uralkodásának idején a Pireneusi-félszigeten már – köztük nagytestű – galambfajták ismeretesek. Később Geronimo Cortes és J. A. Cavanilles ismerteti a régi spanyol fajtákat. Talán a sok nagytestű galambfajták miatt az angol szakirodalom a rómait mint „Spanyol galambot” említi, és Spanyolországot említi kitenyésztési helyének. Moore 1735-ben írt a fajtáról.

  Wendell M. Levi Encyclopedia of Pigeon Breeds szakkönyvében a spanyol óriás fajtákkal együtt említi a rómait. A pontos származási helyének kutatása nem csekély nehézségekbe ütközik. Annyi bizonyossággal megállapítható, hagy a fajta származási helye a Földközi-tengeri országok lehetnek. Mai végleges alakját különböző keresztezésekkel nyerte el. Feltehetően bekeresztezésként felhasználták az orrdudoros galambokat, nagytestű fajtákat és tyúkgalambokat. Ez a fajtaátalakító keresztezés az elmúlt század elejére már stabil és egységes jellegű állományokat hozott létre.

  Balassa György az 1901-ben megjelent első galambtenyésztési szakkönyvben az Okszerű Galambtenyésztés című könyvében az alábbiakat olvashatjuk: „ A római galamb bátran lehet mondani, hogy egész Európában elvan terjedve. Testalkat és annak egyes részeiben sok hasonlóssága van a török galambbal. Begyét egy kissé felfújja, mint a legtöbb nagy galamb, s a hegyén a tollak között toll pamacs (szőr nemű tollak) igen sürün fordul elő. A toll pamacs legtöbbnyire azon példányoknál fordul elő, melyeknek dús a tollazata és jó színű. Fehéreknél, kékeknél, fekete, szürkéknél, melyek jó színűek a pamacsok gyakoriak. Feketéknél, sárga és vöröseknél, ez nem fordul elő. Azon feltevés, hogy a római galamb golyvás és más nagytestű keleti galambok keresztezéséből származott volna, óriási tévedésen alapul. Magas lábai és laposan ülő szemei a tyúkgalambokra emlékeztetnek. Hossza a csőrétől a farktolla végéig 50 centiméter, kiterjesztett szárnyai 94-96 cm, lábszár hossza 17 cm, hátszélessége 12,5 cm, súlya 1 kg.

  Feje suta, hosszúkás erős pofákkal, fejteteje domború, homloka közép magas, csőre 2,5 centiméter hosszú, színe a toll színezetének megfelelő. Orrbőre erős, szivárványhártyája gyöngyszínű, szemhéja élénkpiros, úgyszintén a 3 mm széles szembőre is. Melle széles, lábai csupaszok, erősek, szárnyai hosszúak, izmosak, farka szintén hosszú. Hosszú szárnya és hosszú farka nagyban járulnak hozzá a galamb nagyságához, mind a mellett a francia bagdettát nagyságra nézve még sem múlja felül. Nagy robajjal, nehezen és ritkán repül és átnedvesedve a földről nem  képes felemelkedni. Szaporodása rossz. Sárga, vörös, szürke – freccselt, fekete, kék és fakó színben fordul elő. A legritkábbak a fehérek gyöngyszemekkel.

  Balassa egy – két megállapítása, mint például, hogy a római galamb csak a tyúkgalambokból kereszteződtek volna enyhén szólva is túlzás. De abban a korban ő így látta, ezért ma már ne vegyük rossz néven elméletét. A Római galamb szinte egész Európában elterjedt. Legjobb állományokat korábban Franciaországban, majd később Németországban találjuk. A jó tenyészállatokért igen magas árakat is elkérnek. A divatos haszonfajták, mint például a King, Texán, Mondain stb. sokszor háttérbe szorították.

  A tenyésztők a Római galamb tenyésztésénél elsősorban a testnagyság megtartását és növelését tűzik ki zélul. Tenyésztéséhez nagy alapterületű galambházak és udvarok szükségesek. A galambdúc kialakításánál figyelembe kell venni hatalmas testtömegét és gyenge repülési készségét. Magasan elhelyezett költőszekrények emiatt nem ajánlatosak, de csak a földön elhelyezett fészek pedig szintén nem megfelelőek. A minimális repülés pedig nem biztosítják a szárnyak és a test edzettségét, valamint a tollazat keménységét és zártságát. Ezért lomhák és szárnyukat lógatva hordják és repülésre szinte képtelenek. Az 1 és 1,5 m magasságú tágas méretű költőszekrényeket készítsünk. azért is mivel a Római akárcsak a Strasszer élénk vérmérsékletű, a hímek gyakran verekednek. Figyelemmel legyünk még arra is, hogy a galambház száraz talajú és húzat mentes legyen, különösen az őszi és téli időjáráskor.

  A fajta magyarországi elterjedésében meghatározó szempontot tölt be Békés megye, de legfőképpen Békéscsaba tenyésztői. A legértékesebb tenyészetek Csabán voltak. Nagyarányú tenyésztői körrel sohasem rendelkezett. Egyes városokban akadtak kedvelői, de kevés számban. A Rómait sokszor használták fel keresztezésekre. Vagy tudatosan, vagy csak spontán. Főleg a Magyar begyes és Magyar óriás nagyságának növelésére. Például Dr. Török István tanácsolta Papp Mihálynak, a Magyar begyeshez cseppvérkeresztezésként Rómaiakat használjon fel. De említhetném még Dr. Tussay Jánost is, aki a Magyar óriásokba szintén Rómaiakat keresztezett be. Ennek hatásai még mindig fellelhetők mind két fajtánál. A magyarországi Rómaiak tenyésztésében három tenyésztőt lehetne kiemelni. A 40-es évek végén – a kisállattenyésztés egyéb területein is komoly eredményeket elérő – Vajnai János békéscsabai tenyésztő volt, aki az akkori „sztárgalamb” Strasszer mellet a Rómaiak tenyésztését is felkarolta. A fajtát népszerűsítette és igyekezett minél több tenyésztővel megkedveltetni. Nem volt könnyű helyzetben, mivel a második világháború vihara nagy pusztítást végzett a galambállományokban is.

  Az ország több részéből összeszedett rómaiak eléggé vegyes képet mutattak. Ezekből a példányokból nem lehetett nemzetközi mércével mért galambokat kitenyészteni, mivel importra egyáltalán nem számíthattunk. Vajnai látva a nehézségeket ezért egy magyar típusú Rómait próbált kitenyészteni. A tenyésztők többsége azonban más utat választott és mindent elkövetett, hogy nemzetközileg is elfogadott állomány legyen. Ezeket a törekvéseket végül siker koronázta. Ezt az is bizonyítja, hogy Vajnai János Római galambjai az 1954-ben Budapesten megrendezett országos kiállításon fajtajelleg hiányában szinte mind kizárásra kerültek. Viszont az 1958 decemberében a békéscsabai nemzetközi kialításon bemutatott Római galamb kollekció a külföldi tenyésztőket is meglepte.

  A fajta legendás nagy tenyésztője a szintén békéscsabai Sólyom Bálint volt. Akinek szabadba járó rómaijai nemcsak kiváló minőségűek voltak, hanem jó költési eredményeket is felmutattak. A tenyészpárok tavasztól őszig 7 pár fiókát is felneveltek. Ez is bizonyította a fajta nagy vitalitását.

  A rómaiaknak szintén kiemelkedően nagy tenyésztője volt a nemrég elhunyt hódmezővásárhelyi tanár Zoltán Béla. A kiállításokon sikeresen szerepelt galambjaival. Főleg kékszalagosokat tenyésztett igen magas színvonalon.

  Az hogy a Római galamb tenyésztése az utóbbi időkben fellendülőben van az a kiállításokon szereplő galambok nagyobb száma és az újabb tenyészetek beállítása is jelzi.