A FLORENTINI GALAMB KIALAKULÁSA, FEJLŐDÉSE NAPJAINKIG

Itáliából - közelebbről Felső-Itáliából származik. Tenyésztésének eredete Pisa, Modena, Piemont, Florenz kör­nyékére tehető. A régi olasz leírá­sok és a tyúkgalamb fajták Tronfo, Livroneser, Piemonteser, Mode-neser, Leghorn-Runt utalnak kitenyésztésére. Ezek a régi, ősi fajták a mi florentinieinkkel nem nagyon egyeztek.

A régi irodalomban, 1783-ban Bechstein „Németország mada­rainak közhasznú természet­története" című munkájában fel­sorol egy fajtát, melynek nagysága egy angol törpe tyúkéval egyezik. A lábai magasak, a faroktollai rövidek és magasba nyúlóan egye­nesen állnak. Csak kék színben említi, nem állandó rajzolattal, faroktollai, színesek, elsőrendű evezőtollai pigmentáltak. Még nem nevezi florentininek, hanem „hinkeltaube"-ról ír, ami tyúk­galambot jelent. Mivel semmiféle osztályozást nem jelöl meg, joggal feltételezhetjük, hogy abban az időben a florentini volt az egyetlen és a legrégebbi tyúkgalamb-család Németországban. A florentini ne­vet G. Neumeister használja elő­ször 1836-ban.

Miből lett a florentini kite­nyésztve?

Egyik elmélet szerint a nagyságra tenyésztett modeneseiainak egyik szelekciós mellékterméke. A másik szerint a modenai gazzi, a régi formájú máltai és a Leghorn-Runt keresztezéséből szelekció hatására előállított fajta. A má­sodik változat tűnik valószínűbb­nek.

A florentini galamb elterjedése: A florentini útja Felső-Itálián át vezetett Ausztriába. 1800-ban Alsó-Ausztriából kereskedők vit­ték Németországba: Thüringiába, Szászországba, a Rajna-Majna vidékére, Felső- és Alsó-Bajor­országba.

Közben 1909-ben megalakul a Florentini és Tyúktarka Galamb­tenyésztők Fajtaklubja. 1905 és 1915 között alakul ki a mai cseh galamb a bajor strasszer és a florentini keresztezésével. A cél a szemek és a rajzolat javítása volt.

Keresztezték római galambbal és gazdasági galambbal is, de a tyúk­galamb formát elveszítette. A világháború is veszteséggel járt. Ettől az időtől kezdődött a mai flo­rentini átformálása. Két központja alakult ki a tenyésztésnek: Dél-Németországban a Dunától délre és Lipcse környéken. Ekkor jelenik meg Grünai Eward Schreiter munkája „A modern flo­rentini jogelődje" címmel. Ő hozta létre 1923-ban az első, egységes standardot - sok pontja ma is érvényes. Az ideálkép 1925-ben jelenik meg, az előzőekhez képest forradalmi változást hozva. Schreiter a következő években máltai galamb bekeresztezésével létrehozza azt a florentini galam­bot, ami a mai állású florentiniekhez egészen közel áll. A II. világháború után a tenyésztés mély válságba kerül, alig marad tenyészanyag.

Az ország kettéválasztása sem segített a fajtán. 1989 után a fajta tenyésztői ismét találkozhattak, galambokat cserélhettek. 1992-ben ismét egy fajtaklubban tenyészt­hetnek, ahogy ezt egy több mint 200 éves fajta kiérdemli.

A florentini galamb leírása: Származása: Eszak-Itáliából Steiermarkon keresztül 1800 körül került Németországba. Összbenyomása: Kifejezetten masszív tyúkgalamb, jól leke­rekített testformával és víz­szintes testtartással. A galamb széles mellű és vállú, magas, egyenes állású, magasan hordott faroktollakkal. A nyak a fejjel, test és a lábak az egész nagyság 1/3-1/3-át teszik ki.

Fajtabélyegek:

Fej: Sima, nagy, szabályos, leke­rekített. A homlok jól kivehető. Szemek: Narancssárgák, keskeny szemgyűrűvel. A sötét színűeknél sötét, a világos színűeknél világos. Csőr: Középhosszú, erős, a fekete színűeknél fekete, a kékeknél sötét, a barnáknál és a vörös-fakóknál szaruszínű, csakúgy, mint a vörös--fakó kovácsoltaknál. * Világos a világos színű egyedeknél. Az orrdudor jól fejlett, lapos. Nyak: Hosszú, erős, a törzsből kiemelkedő, a fejhez szabály­szerűen elvékonyuló, függőlegesen hordott. A torok jól kimetszett. Mell: Telt, széles, jól kerekített. Alsóvonal: Nem lecsüngő. A mell és a has a kloáka környéke részig egy szabályos félkörívet képez. Hát: Rövid, vízszintesen hordott, a vállaknál kifejezetten széles. Szárnyak: Rövidek, erősek. Az evezők enyhén lekerekítettnek tűn­nek, a faroktollakra felfekszenek. Nem feltűnően keresztezik egy­mást és a faroktollak végén nem érnek túl.

Farok: Magasai hordott. Nem túl széles, jól zárt, a kloáka környéke jól tollazott.

Lábak: Hosszúak, tollatlanok, az alcomb jól látható és teljesen tolla­zott. Az ujjak hosszúak és jól szét­terültek. A körömszínnek nincs jelentősége. Tollazat: Sima, feszes. Gyűrűméret: 10 mm II.

Ismertetőmet Ottó Mühlherrnek soraival zárom.

„A florentini a vizuális típusú emberek galambja. Fajtája azoké az embereké, akik a galambot a látványosságuk alapján tudják nagyra értékelni."