Az angol begyes és törpe begyes fajtajellemzői Kiegészítve a tenyésztési állapottal és a kritikus, az állatvédelem szempontjából fontos előírások figyelembevételével Az Angol begyes és törpe begyes Klub azt a feladatot vállalta magára, hogy ezt a magas állású begyes fajtát, egyáltalán az egyik legrégebbi fajtát, minden szép fajtaattribútumával mint kulturális értéket megőrizze az utókornak. Tudatában vagyunk annak, hogy a standard fajtajellemzőket, illetve az állatvédelem szempontjából fontos előírásokat be kell tartani. A felhozott és látható ellentétek és természetellenességek, melyek az általános felfogás szerint eltérnek a természettől, a valóságban egyáltalán nem számítanak természetellenesnek, ha a szükséges kiegyenlítés megvan az egész állatot tekintve. Így a fajtaspecifikus jellemzők (lábtollazat: talptollazat, harisnya, tányér; rajz: szívrajz, szárnyrózsa; lábak: felépítés és végezetül az állás) magas mértéke nem teszi lehetővé az extrém jellemzők kitenyésztését az Angol begyes esetében. A tenyésztők előtt ezen kívül ismertes, hogy a kiállítási ketrecekben, illetve a tenyésztésben a túlzásoknak nincs helye. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi tenyésztési állapot automatikusan elzárja az utat az eltúlzott fajtajellemzők kitenyésztése előtt. A klub bírálói minden előírást betartanak, ilyen túlzások csak a legritkább esetben fordulnak elő, és ezeket az állatokat az értékelésnél lepontozzák. Az egyesület az Angol begyes megtartása értelmében a jövőben kiemelten figyel arra, hogy egyetlen jellemzőt se hangsúlyozzanak ki túlzottan. A tenyésztőket továbbá a jövőben a felelősségteljes pároztatással próbáljuk megakadályozni abban, hogy a fajtával szembeni elvakultság alakuljon ki bennük. Jó szándékú, kritikus megjegyzésekkel kell őket ellátni, mindezt átgondoltan és helyes mértékben kell tenni. A részletekre a fajtajellemzőknél még egyszer ki fogok térni. Az Angol begyes Test és magasság A legnagyobb az összes magas állású begyes közül. Ezért nagyobb hangsúlyt kell fektetni a test nagyságára és hosszára. Magasságával ellentétben karcsúnak kell tűnnie. A karcsú, vágott nyúlánk begyesek jellemzői a következők: hosszú, keskeny derék, melyen kissé kiemelkedik a keskeny mell, a vékony, erősen zárt és leszorított szárny, és a keskeny hát, mely a vállak között a leszorított szárnyaknak köszönhetően kissé homorúnak tűnik. A tenyészállatok eladásával és cseréjével a tenyésztők elérhetik a vérfrissítést úgy, hogy a szükséges magas minőséget megtartják. Ez így folyik európai szinten is, amely tenyésztőink aktivitását bizonyítja az Európa Klubban. Ezzel egyidejűleg a begyes vitalitását, élet- és szaporodási kedvét megalapozzuk. A megfelelő minőségben a következő színárnyalatokat biztosítják jelenleg ebben a sorrendben: kék szíves, fehér egyszínű, sárga és vörös szíves. A többi színárnyalat még javításra szorul nyúlánkság és karcsúság tekintetében. Begyforma A begynek, amelyről tulajdonképpen a fajta a „begyes” nevet kapta, felfújt állapotban a felső részen (felsőbegy) gömbformájúnak kell lennie, fokozatosan a mell felé szűkül, és a melltől meredeken jön lefelé. Ne legyen elfűzés, különben gömbformát kapunk. Az angol begyes begyformáját a gömbforma és a körteforma közé tenném. Ez a következőt jelenti: valamivel jelentősebben a melltől csökken - mint a körtebegynél -, de nem olyan szorosan elfűzve, mint a gömbformájú begynél. A laza, a felső részen kerek, puha nyakhajlattal rendelkező begy eléréséhez természetesen hosszú nyak szükséges. A megfelelő nyakhosszúság megvan, de a hólyag volumene nagyrészt még a mellső begyterületen egy kissé behajlított nyakvonallal látható. Ezért az enyhe nyakhajlat a kerek felsőbeggyel összekötve kellő alap a tenyésztési célhoz. A kritikák a kidomborított nyakhajlatra és/vagy felsőbegy kerekségére mutatnak rá, ám ez még semmi esetre sem büntetendő. Ugyanígy a mell lejtése sem, melyet az előre helyezett begyvolumen okoz, mely még nem minden állatnál fejeződött be, és itt is türelmesen várni kell. Az enyhe begy-bőrszövedék, amely egy nem kényszeredettnek ható begyhez szükséges, a nyakhoz közel helyezkedik el. A lógó begyre és a begybőr begyulladására az Angol begyes nem hajlamos. Ilyesmi nem is ismeretes. Lábak és állás A láb felépítése, a csüd és a harisnya az alapja minden begyes galamb testének. Különösen fontos a testrészek aránya: a teljes testhossz 2/3-a az elülső rész a combokig, a hossz 1/3-a a hátsó rész a farokvégéig. Erre a három összetevőre természetesen egy olyan magas állású begyes galambnál, mint amilyen az Angol begyes, különösen figyelni kell, ezek a legfontosabbak közé számítanak. A túlzások nagy hibának számítanak, hogy az ilyen állatokat nem lehet kiállítani. Minden tenyésztő tudja, hogy az ilyen állatok értékelésénél a standardnak megfelelően alacsony pontszámot kapnak. Egy extrém vékony csüd kitenyésztésénél az a következmény, hogy egy rosszul álló, ill. visszahajló csüd alakul ki. Ezenkívül a lábharisnyán gyűrődés alakul ki kifelé, és a láb nem talál biztos tartást, a talajon nincs biztos állás. Az erős x-lábak (gaccsos lábaknak hívják) is ugyanúgy tilosak, mint a bizonytalan állás. Az ilyen állatoknál köztudottan gyakran problémák fordulnak elő a megtermékenyítésnél. Ezek 90%-a terméketlen marad. Így a tenyésztőnek nem áll érdekében, hogy az ilyen állatot a tenyészetébe bevegye. Ezért maguktól kiválasztódnak. Az állás biztonságához hozzájárul a feszes lábujjak tökéletes fekvése. A belső ujjak alig érinthetik egymást. Ezt tartalmazza a klub tenyésztési előírása is. Az eltúlzott lábmagasság korlátozná a mozgási szabadságot és a biztos állást. Ez azt jelenti, hogy az Angol begyesnek a folyamatos mozgásra képesnek kell lennie, és probléma nélkül (mintha parádén menetelne) tudjon járni. Ez a tenyésztők célja is, mivel kiállításra alkalmas és tenyésztésre képes galambokat szeretnének tenyészteni. Ezért állítanak magas követelményeket a lábállással, a lábharisnyával és a láb eleganciájával szemben. A lehető legelegánsabb lábak (egy erősen rásimuló talptollazat eredményezi): az alsó combok előre enyhe ívet képeznek, közben törés nélkül lépnek ki a testből, és a sarokízületben (sarokban) folytatódnak. Ezeknek kissé hátrafelé és befelé kell elhelyezkedniük, anélkül, hogy összeérnének (saroktörés enyhe belső szöggel / befelé hajlással). A saroktól a talpig a lábak meglehetősen hosszúak, mely az egész lábmagasságra pozitívan hat ki. Rövid lábak esetében gyakran hajlamosak az állatok az „átnyomódásra” (gólyalábak), ami a nem biztos sarokízületekkel áll összefüggésben. Ezek a „gólyalábak” valamint az ellentétük, a „törött lábúak” (a sarokban álló állatok) nem megfelelőek. Előlről nézve a csüd olyan szűk, hogy a lábtollazat, de még a lábak is alig érintik egymást, úgy, hogy marad egy üres tér. A tojók még szélesebb állásra hajlamosak, mint a hímek. Testtartás A testtartásnál azt a követelményt, hogy egy függőleges vonal legyen a szemtől a lábujjhegyig, ahogy ezt a fajtaleírás is előírja, nehezen megvalósítható.