Lengyel hiúzgalamb

Közismert, mezőre járó haszongalamb. Keresztezések révén állították elő két nagyobb testű parlagi fajtából. Roswadowsky krakkói professzor ez irányú közlése szerint egyik őse a lengyel pikkelyes, másik a sziléziai fehér fejű begyes galamb. Előzőtől a legelterjedtebb váltózatban előforduló pikkelyességet, utóbbitól az enyhe fúvóképességet (begyességet) örökölte. Nevét valószínűleg éles látású, tüzes tekintetű szeme miatt kapta (hiúz nézése van). Manapság a legtöbb országban egyszerűen csak hiúzgalambnak nevezik, holott kimondottan lengyel fajta. Különösen nagy számban volt megtalálható Krakkó és Lemberg környékén.

Külföldön is hamar megkedvelték. Elsőként Németországban, ahol közel egy évszázaddal ezelőtt már bemutatták a hallei kiállításon. Jelenlegi nemes formáját és különböző színváltozatait is elsősorban német tenyésztők alakították ki.

Első benyomásra alkatilag a parlagi galamb egy nagyobbított változatára emlékeztet. Rövid, mély törzsű, tömött húsú galamb, rövid, vastag nyakkal, rövid lábakkal. Gazdasági tulajdonságaiban is teljesen megegyezik  a parlgival: kiváló élelemkereső, igen szorgalmasan költő fajta. A parlagitól eltérő jellegét a hosszú és gondos tenyésztői munka nyomán kialakított kulturált vonásaiban, nemes megjelenésében és jellegzetes színváltozataiban ismerhetjük fel.

Feje nagy, eléggé széles. Homlokvonala közepesen ívelt, a csőrrel alkotott vonala csőrtőben megtörik. A fejtető enyhén lapított ívelésű.

Csőre középhosszú, mérsékelten lefelé irányul, sötéten pigmentált. Az orrdudorok sima szövetűek, fehéren porozottak. Szemeit egészen vékony, palaszürke szemgyűrű övezi. Az írisz mindig narancssárgha.

A nyak rövid, vaskos, függőleges tartású. A torokél kicsi metszésű ívet képez. Rövid és széles háta hátrafelé lejt. Egyenes vonalú vagy valamelyest homorú. Melle széles, telt idomú, formásan domborodó .A begy felfúvásakor melle még nagyobbnak, tetszetősebbnek látszik.

Szárnyai rövidek, széles pajzsú. A pajzs ívét a nyak tollai részben eltakarják. Szárnyevezői csaknem a farok végéig nyúlnak, a vezértollak hegye összeér.

A farok középhosszú, kormánytollai jól záródnak.

A lábak rövidek, combjait a hastollazat erősen takarja. A csüdök, ujjak csupaszok, vörös színűek. Körmei sötétek.

Igen sokféle színváltozatát tenyésztették ki. Ezek közül a legismertebbek:

1.     Egyszínű kék, fehér szárnyszalaggal és fehér vagy színes szárnyevezőkkel.

2.     Világoskék alapszín, fehérpikkelyes szárnypajzzsal, fehér szárnyszalaggal, fehér vagy színes szárnyevezőkkel.

3.     Fekete alapszín fehér pikkelyes szárnypajzzsal, fehér szárnyszalaggal, fehér vagy színes szárnyevezőkkel.

4.     Vörös alapszín, fehér szárnyszalaggal, fehér vagy színes szárnyevezőkkel.

5.     Vörös alapszín, fehér pikkelyes szárnypajzzsal, fehér szárnyszalaggal, fehér vagy színes szárnyevezőkkel.

6.     Sárga alapszín az 5. pontban közölt változatokkal.

7.     Sárga alapszín a  6. pontban közölt változatokkal.

Az egyszínű kék és kékpikkelyes szárnyszalagjának hátsó széle vékony fekete csíkkal szegélyezett.

A kék és fekete alapszínű változatok fejét és nyakát fényes, acélosan színjátszó fedőtollak borítják.

Legtipikusabb és legelterjedtebb változata a kékpikkelyeses, amelyből tenyésztőink igen értékes állományt mondhatnak magukénak.

A tojók testsúlya 550-650 g, a hímeké 580-720 g.